Na végre, hogy vége.

Elhatároztam, hogy ha már eljött 2010 vége, évet értékelek. Végiggondoltam az évemet, íme, megosztom veletek.
Tavaly szilveszter. Kettesben Tomival, szerelem Szegeden. Jött egy vizsgaidőszak, amit relatíve könnyen és jó eredménnyel zártam. Éltem a kolis egyetemisták felhőtlen életét. A lányokkal együtt napközben, turizással és pletyivel töltve a nappalokat, esténként pedig Tominál voltam. Néha befigyelt egy-egy előadás az egyetemen, amiket sokszor élveztem, elkezdtem érdeklődni a kurzusaim iránt. A tavasz zsongós volt, beindult az angol fordítás, amihez reményeket fűztem, büszke voltam rá, hogy megjelenik a nevem egy fordításgyűjteményben. A tavaszi vizsgaidőszak szintén sikeres volt, szárnyaltam, élveztem. Majd jött a nyár, kiderült, hogy Papa rákos, reménykedtem, bíztam, szenvedtem és reménykedtem, reménykedtem. Júniusban két táborban is részt vettem, az egyiken önkéntesként, ahol fogyatékos gyerekek a családjukkal nyaraltak. Hihetetlen, hihetetlen mértékű tapasztalat volt, teljesen átértékeltem az életem, és ezek nem eltúlzott szavak. Majd a gyöngyfűzős tábor résztvevőjeként újra találkoztam egy olyan nővel, aki nagy hatással volt rám, felnézek rá, és bár nagyon sokáig nem láttam, nem telt el hét, hogy ne gondoltam volna rá. A tábor alatt derült ki, hogy Papa menthetetlen, vergődtem, kínlódtam, de találtam barátokat, akik mellém álltak. Az év hátralévő része már ilyen hangulatban telt. Ilyen szarban. Átéltem életem egyik legrosszabb élményét, eltemettük azt a férfit, akire tiszta szívből felnéztem. Soha több ilyen szeptembert, de soha többet. Pestre költöztünk, az ősz az aggódás jegyében telt. Mi lesz Mamával, Anyával, Ágival? Hogy csinálom a sulit munka mellett? Mikor lesz egyáltalán munkánk, Tominak és nekem? Hogy tartjuk fenn az albit? Miért kellett otthagynom az életem Szegeden? Milyen lesz ez az új? Fog-e működni Tomival az összeköltözés? Brutális volt. Kilátástalanul ködös volt minden, kivéve az, hogy telik az idő és valami úgyis történni fog. Majd lett munkánk, de innen az év végéig már rapszodikus volt az életem. Melók, ismeretségek jöttek-mentek, megvolt az első komolyabb problémánk Tomival, de megoldottuk. Semmi sem volt egyértelműek fekete vagy fehér. Semmi nem volt maximálisan jó, de még a jót se sokszor ütötte meg. Aztán az év végére nagyjából helyreálltak a dolgok. Vagy már csak megszoktam, welcome to the felnőttek világa. De 2011 jobb lesz. Ámen.