Be happy!

Eljutottam arra a szintre, hogy már tudok azon nevetni, hogy milyen nyomi vagyok. És ez jó.
Már nem vág fejhez, ha nem jön össze, amit elterveztem. Edződök. Már csak mosolygok, hogy leborult a szatyrom a metrón. Hogy akkor állítottak meg minden egyes metró be-és kijáratnál, amikor tele volt mind a két kezem. Hogy minden igyekezetem ellenére sem sikerült úgy Tomcsi szülinapi tortája, ahogy elterveztem. Sőt, a kajával sem lettem kész időben. Amikor meg kész lettem, akkor meg Tomi nem jött. Így persze minden kihűlt. Hogy nem találtam meg a városban az egyik ajándékot, amivel meg szerettem volna lepni. Hogy kitaláltam még sok-sok mindent, de egyik sem jött össze.
De már nem éri meg idegeskedni ezek miatt. Mindennapos. Ez a hetem így telt, a nyomiság jegyében.
Várom a következőt!:)

Brékin nyúz!

Ma hajnalban kiderült, hogy B. Tamásnak van egy kétpetéjű ikre, csak gyerekkorukban szétválasztották őket! Nagyon durva, Mikinek is ugyanott vannak tetkói. Szerintetek is jelent ez vmit? Elhiggyem egyáltalán nekik ezt a kétnapos iskolai kurzust, ahol együtt vesznek részt? Nem gyanús?:D

Lebegő kérdőjel és mai Miklósok

Nem tudom eldönteni, hogy mit kezdjek az érzéseimmel az emberek iránt. Tolakszanak, szemetelnek, nem érdekli őket a külvilág, se ember, se macska, se kutya(utóbbi azért addig, hogy a kis barna csomagokba ne lépjen bele a kétlábú. Mert felszedni luxus. Amúgy.)
Majd megingatja a teóriámat egy kedves jegyzetboltos bácsi. Merthogy történt a minap, hogy Marcsika megjelent Pest cityben, hogy az eltén leadjon egy ösztöndíj pályázatát. Mivel nem is Marcsikáról lett volna szó, ha nem késik a vonata 20 percet, így nagy sebbel-lobbal vágtattunk az ottani HÖK-re, hogy időben beérkezzen a jelentkezés. Bár, hozzá kell tenni, hogy Máriánk nem volt teljesen felkészült, mert röpke 26 oldalt nem tudott már időhiányában beszkennelni (Sun)Snowcityben, reménykedett a pesti egyetemista pajtik segítőkészségében és technikai felszereltségében. Nem is tudom, melyikre fogjam, hogy melyik miatt nem jött össze a papírok gépbe vitele, a végeredményen ez már nem változtatott. Nem akarom bántani az eltés polgárokat, de nem nagyon vannak képben a körzet szolgáltatószektorával, senki nem tudta megmondani, hogy hol lehetne elvégezni eme komoly gépi tranzakciót. Míg Marcsi a portát, én a jegyzetboltot javasoltam kipróbálásra- logikai elveket követve inkább a mélybe vetettük magunkat, azaz a jegyzetbolt zegzugos alagsori helyiségébe. Itt találkoztunk az emberünkkel, Miki bával. Egy csupaszív, jókedélyű bácsival, aki felajánlotta Marcsikának a szkennerét, amennyiben nem vírusozza össze a számítógépét. Sőt, még kávéval is kínálgatott bennünket. Irtó cuki. Cirka egy órát eltöltöttünk Marcsika pályázatának bevitelével, addig én ismerkedtem a könyvcímekkel, pajtultunk a bácsival, aki nótákat dalolt és ajánlgatta, hogy vegyünk vmi nagggyon drága könyvet. De nem haragudott, amiért nem tettünk így. Befutott egy munkatársa is, aki szintén jófejkedett velünk, Marcsikával közölte, hogy az a klaviatúra az ő ujjaira van beállítva, de nem haragszik, amiért női hősünk használja azt. Szerintem ő is Miklós volt. Majd Miklós1-nek befutott a fia, aki szintén Miki volt. A sok M betű között már gondolkoztam, hogy Mennyire Menő Márti lehetnék. 2-ig volt nyitva a HÖK, 13:55-kor sprintelni kezdtünk az iroda felé, hogy Marcsinak meglegyen az esélye kijutni NY-ba. Ezúton jelentem, leadtuk, cross your fingers Marcsiért!(aki szurkol neki/megbundázza a pályázatot/kiviszi őt csak úgy NY-ba, az kap vmi szuvenírt.) Bácsinknak meghagytuk, hogy még visszatérünk, mert csak úgy otthagytunk csapot-papot-pendriveot-füzetet. Mondta, hogy felőle oké, 3-ig érjünk vissza. Tettünk egy kitérőt a visszaúton, hogy begyűjtsünk egy kedves kis marcipánszívet a sok kedvességért cserébe. Összeszedtük magunkat és az otthagyott dolgokat, majd távoztunk előtt Marcsika odaadta a szívecskét. A bácsi teljesen meghatódott, állítása szerint még ilyet nem ért meg az 54 éve alatt. Persze mi is meghatódtunk, plusz ketten együtt többek vagyunk mint 54.(én egymagam is, kilóban.) Utána shoppingparty zajlott a Vörösmarty-tér-Váci utca útvonalon, de a pénztárcánk nem nagyon bánta, mert nem nagyon volt mit elkölteni. De jól éreztük magunkat. Anibani is csatlakozott hozzánk, így lett teljes a móka. Szeretem őket.
De a Mikiknek nincs mára vége, Tomi egyik csoporttársa nálunk alszik. Illik Tomihoz, ájfónos, inges fiú, plusz leszöszöli a fekete cuccait. Kis igényes.

Mi lesz most?

Úgy látszik, minden hónap elején letudóm a hónap legrosszabb napját. Nem különösebben lelkesedek a Valentin napért, de hát azért NA, van vki, akit nagyon szeretek, akaratlanul is elkap a vágy, hogy meglepjem vmivel, boldoggá tegyem, ő legyen a központ ezen a napon. Mostanában ha eltervezek vmit, sose úgy sül el, ahogy kellene. Ez teljes mértékben igaz volt a Valentinre. Felfáztam, nem éreztem jól magam. Letört a táskám karabínere, szétcsattant a kaja a táskámban és a villamost is lekéstük. Nem volt egy igazi nap. De szerencsére a múlt hét vidámabban folytatódott. Állásinterjún voltam egy jógaközpontban, a héten reménykedem a válaszban. Hétvégén házibuli volt nálunk, szolid iszogatás, amit egy szolid buli követett. Vasárnap óta a konyhánk új családtaggal bővült, asztal néni és négyesikrek székei foglalták el az egyik sarkot. Egész hangulatos, már csak melegnek kéne lennie a konyhában is. Tegnap pedig Mamámat boldogítottam Jászfényszarun, jó volt őt látni.
Viszont nem tudom, olyan furán érzem magam. Olyan nemjól. És nem beteg vagyok, hanem egyszerűen a hangulatom tekintgeti önarcképét a béka kifényezett popójában. Vagy talán hiányérzetem van, vmit csinálni akarok, hasznosat, aminek van eredménye, és most azt hiszem nem a mosogatásra és a tisztán ragyogó edényekre gondolok. Hiába nő most a bölcsességfogam, a fájdalmon kívül nem sokat ad hozzá a jelen-/jövőképemhez. Tomival sokszor szoktuk hülyéskedésből mondani, hogy jaaj, mi lesz mooost? De tényleg. Mi lesz most?

nosztalgia

:D

(még nem)Eltűntnek nyilvánítva

Na, harmadjára kezdek neki az "új bejegyzésnek". Remélem mostmár sikerülni fog befejezni.
Valójában most először unatkozok hosszú idő után először. Sok élmény ért az elmúlt egy hónapban, olyan "aztsetudomholkezdjem"-érzésem van, ezért se jutottam a blogolással egyről a kettőre. Hiszem megjártam Svájcot, körbenéztem a francia Alpokalja egy kisvárosában, szuszukáltam 6 brazillal együtt, lebonyolítottam a vizsgáimat, újra egyetemistának érezhettem magam 3 kerek napig, lejárt a munkaszerződésem, átestem életem első jógaóráján, újra voltam Békéscsabán és találkoztam egy kupac számomra fontos emberrel. Nem tudom, mit meséljek. Először.
De azt hiszem, hogy ma nem a múlttal szeretnék foglalkozni. Vagyis inkább csak a közelivel, nem azzal, hogy mi történt hetekkel ezelőtt. Tegnap bandáztam HegiAnival és Erikkel, bóklásztunk a Margit-szigeten, bevettük a kolostort és nyüszítettünk az őzikéknek a miniállatfarmon. Nyilván.:)
Majd kimentem Tomi elé, ahol kivel futottam össze? Na kitől búcsúzott el éppen? Na? Hát a főellenségtől. Viszont már rájöttem, hogy nem kell tartanom a csajtól, mert nem szereti a cicákat. El tudtok képzelni Tomcsi mellett egy olyan nőt, aki nem szereti a szőrgombócoknak azt a fajtáját, amelyik nyávog? Na ugyeeee!:)
Tomival most minden hihetetlen idillikus. Szeretjük és igényeljük a másik társaságát, amióta együtt lakunk, azóta ez az érzés felerősödött. Röviden, tömören, nagy a szeri. <3 Azt mondta, holnap elvisz egy helyre, meglepetés. Persze ezt már a hét elején megemlítette, hogy engem egész héten egyen a penész. Esz is rendesen:)
Kitaláltam, hogy sütőgyurmázni szeretnék. Utánaolvastam itt-ott, nem tűnik olyan bonyolult műveletnek. És milyen cukormókus fülbevalókat lehet gyártani! Muffinosat, pingvineset, tortásat, barikát. Különösen Klojdi figyelmébe ajánlom a meska.hu-t, de szerintem minden kézművesség iránt picit érdeklődő talál legalább egy dolgot, ami megtetszik neki. Én teljesen lelkes lettem. Nála találtam nagyon édes sütőgyurmás ékszereket: http://www.meska.hu/Shop/index/770 Az első paprikafüzéres fülbi tiszta Ziccsi, nem?
Holnap megyek Szegedre, de jó lesz! :)