Buldog ünnepeket!

A karácsony igazi fahéjillatot és mézeskalácsban úszó, halászleves, kacagós ünnepet csak ép családban tud hozni. Szerintem. Engem idén nem itatott át a karácsony, pedig szeretem, tényleg. Leginkább a karácsonyfát, amit mióta nincs férfi a háznál, én állítok fel. A régi fém talppal egy kihívás volt ez a művelet, de két éve Anyu beújított egy könnyen működtethető jószágot. Idén ezüst-piros fenyőnk lett, leginkább Anyával ketten díszítettük, mert Ági szenvedett, hogy fáj a feje. A karácsonyi menü istenire sikeredett, egy este alatt sikeredett egy átlagember heti fejadagját bedúrni az arcunkba. Az ajándékok mennyisége szerény volt, de nekem ez külön jól esett. Végre nem erről szólt a karácsony, nem értük el az országos átlagköltést, de szerintem még a negyedét se. 24-én délben érkeztem a fővárosból, 23-án Tomival ünnepeltünk. Nyugodtan telt a nap, kiveszekedtük(-em) magamat a megelőző napokban, csillapodtak a kedélyek, szerelmesek voltunk, kiegyensúlyozottak. Épp itt volt az ideje. Akkor még nem is tudtam, hogy a derűre és a szerelem erejére mennyire szükségem lesz másnap. Ugyanis apa telefonált, hogy menjünk el hozzá ebédelni. Kerek egy éve nem láttam, az elmúlt 365 napban egyszer beszéltem vele telefonon, annak a beszélgetésnek se lett szívderítő vége. De túléltem. Erősen, poénkodva, lazán. Ami azért nehéz volt, köszönöm kedves évek, hogy megeddzettetek!:) Bár biztos volt köze a karácsonyi manóknak is hozzá. Este Anyuékkal csillagszóróztunk, illatgyertyát égettünk és családi filmet néztünk. Beszéltünk Mamival is, az ő legszebb karácsonyi ajándéka a tékozló kutya hazatérése volt. A négylábú kapott egy párnát karácsonyra és benn alhatott a bónuszkeksz elrágcsálása utána.(bár egyiket se érdemelte meg 2napos csavargás után) Idén először lesz, hogy nem mi utazunk 26-án Mamáékhoz, hanem ő hozzánk. Fura lesz, még sose aludt nálunk Mama. Várom már. Anyával ma habrolót gyártottunk, aminek az elkészültével immár 5 féle sütemény található itthon. Idén karácsonykor se fogok lefogyni.

*-*-*-*-*-*

Decemberben Szeged egy kicsit beköltözött a fővárosba. Találkoztam Zsuval, ezer meg egy éve nem láttam, teljesen meghatódtam, még egy kis pára is megjelent a szememen. Igazán zsus volt, csinos, egyedi, meglepő és megható.:) Boldog voltam, ahogy ott láttam az albérletünkben. Tényleg. Aztán Papóskám is meglátogatott, bizalmasan csevegtünk, jól esett. Kaláccsal is összefutottam egy pár órára, beültünk egy kocsmába. Na meg ugye Vanda, és a lassan 17 éve tartó kapcsolatunk. Durva.
Klojdi hiányzik nagyon. Ő annyira... amikor megismertem, nem gondoltam volna, hogy ennyi közös van bennünk-na jó, a jézusos plakátja után azt hittem, hogy semmi közös nincs bennünk. Pedig de. *sóhajt*
És Marcsika is hiányzik, a szeleburdi, utazós másik felem. *sóhajt*
<3

Szép karácsonyt!

Te légy most

Napok után először érzek nyugalmat. De te légy most, titokban.
Nem, azért nincs lelki béke és szelíd megnyugvás.

Leginkább utazás közben kapcsolok ki. Azzal, hogy pörög az agyam, a gondolataim körbeölelnek mindent és mindenkit, akit meglátok és megkapja a tekintetemet. Sokat ingázok, igazi pesti lányként. Reggel fogvacogva várom a trolit, a Hősök terénél rácsatlakozok a földalattira. Nagyon szeretem. Magával ragadó a hangulata, beindítja a képzelgésem, a múlt felé fordulok. Vagy meglesem az utastársaimat és próbálom kitalálni, mire gondolnak, vagy olvasok a föld alatt. Kölcsönkaptam a Csokoládét-a munkatársam nagyon ráérzett az ízlésemre. A nyomokban felbukkanó francia szavak olyanok nekem, mint a finom csokoládé: ízlelgetem őket, óvatosan, piciket harapva, hogy tovább tartson az íze. Petit pain au chocolat- ennyi elég a pillanatnyi gyönyörhöz, hogy ne érezzem a hétköznapok monotonitását. Legalább egy kicsit.

A hétvégén itt járt Anyu. Nagyon örültem, hogy jött, bandázott velünk Erkóka is. Ikeáztunk, karácsonyi vásároztunk, piacoztunk, áztunk-fáztunk, sétáltunk hópihék és esőcseppek közt is(ja, és persze globális felmelegedés-két nap alatt még a nap is sütött), gyerekmódon örültünk a kivilágított Andrássy útnak. Nekem plusz örömöt okozott Anyu főztje. Amit már ezer éve. Szintén.

Tegnap találkoztam a tudós barátnémmel, igazi csajos traccspartyt tartottunk az Oktogonon egy forró csoki mellett. Olyan világmegváltósat. Hiányoznak/-tak a csajos beszélgetések, amilyeneket tényleg csak nő tud a nővel. Hiszen vannak dolgok, amiket csak MI tudunk, amiket egy férfi sose fog megérteni. Ugye, csajok? A melóban is van egy (számomra) új lány, akivel szintén minden nap felfedünk egy szeletkét magunkból, analizálgatunk, próbálunk megoldást találni a problémákra. És mindig sikerül egy kicsit könnyíteni magunkon és szebbé tenni a világot.

Hősök tere, I'm lovin it!

A reggelek és az a büdös kis zöld szemű

Kezdjük ott, hogy én régen mindig azt hittem magamról, hogy nyugodt vagyok. Mint minden, ez is relatív, de NEM vagyok az. Erre a mai napon többször is rádöbbentem, amíg a munkatársam lelkes locsogása közben minden máson járt az eszem. Némelyik eszmefuttatásom az elhallgattatásán töprengett, az "übergonosztól a viszonylag kedves"-skálán mozogva. Alapjában véve kedves lány, de kicsit olyan, mint a Húgom. Gyerekes és néha sok.
JA, ÉS ESETT A HÓÓÓÓ! :)
Hajnalban, még Micimackó előtt kiugorva az ágyból vágtam neki a munkahely székhelyének(khm, RÓZSADOMB, el is felejtettem említeni), és morogtam magamban a hó miatt. (Remélem tényleg csak magamban.) Hogy miért nem lehet letakarítani azt a nyamvadt téláldását az úttestről, az ember lánya hajnalban jár dolgozni, olyan korán, hogy az Oktogonnál Metropolt osztogató lányt is megelőzöm mostmár, és így kultúra nélkül zötyögök a villamoson. Aztán megláttam az egyik hólapátoló bácsit és elszégyelltem magam. Ők is emberek, nekik sem élmény hajnalban kelni, hogy a később irodákba és ide-oda siető emberek elől elkotorják a havat. Sok embernek eszébe sem jut, hogy ez micsoda teljesítmény. Így most gondolatban simogassuk meg a munkáskezeket, biztos elfáradtak reggel.
Nos. Hadilábon állok a gondolattal, hogy leírjam a marcangoló gondolataimat. Nem szeretem kiteregetni a szennyest. Viszont mondtam már, hogy Tomi főnöke egy 26 éves, sikeres, szőke csajszi? Nyeh.

Munkahegy és nyomizás

Annyi minden mesélnivalóm van. Vagyis lenne.
Tömör és nehezen emészthető bő két heten vagyok túl. Ennek az időszaknak a statisztikája:
2 munkahely
1 kirándulás
1 új barátság
néhány idegesítő munkatárs
két lerobbant tragacs, nevezzük trolinak és villamosnak
napi egy névtelen telefonos zaklató
1 új használt mosógép.

Nézem most a Megasztárt, csöpögtem egy sort Saunders szekszisségére, Giorgio állat hangjára meg persze bjutiful és vánderful Kökény Attilára. A lányokra nem.
Amúgy kicsit szét vagyok csúszva.
Ezen a héten új munkahelyem lett, adminisztrációs munkakör egy rém rossz hangulatú irodában. A munka nem megerőltető, de nem érzem jól magam. Reggel 7-kor kezdődik a gürizés, ami nagyon durva. Gyűlölök korán kelni, sötétben elindulni és vacogva várni a békávét. (OMG, Saunders, gombold be az inged, mert így senki nem figyel arra, hogy mit énekelsz, hörr) (Na jó, azért arra is figyelek, de összerakták ezt a fiút) (De a hasfala biztos karamellával van beborítva) A munkában a legkellemesebb dolog egy munkatárs, Gabi, akivel rögtön egy hullámhosszra kerültünk. Jófej. Az "előző munkahelyem" címet egy raktár nyerte el. Lehet hihetetlenül hangzik, de szerettem. Aranyosak voltak a munkatársak, a raktárvezető naponta többször érdeklődött, hogy hogy érzem magam, bírom-e a melót. Ti hallottatok már ilyet?? Hihetetlen. Viszont eladtam a lelkem a pénz ördögének, ezért váltottam. (Na jó, Tolvai Reni is szekszi.)

Kirándultunk a Mátrában. A képek mindent elmesélnek (kivéve a szomszéd cuki kutyáját és a szalonnasütést és hogy a fiúk 31 fokot varázsoltak a szobába éjszakára és hogy geocatchingeltünk.) De amúgy mindent:)

Robi és Edó másznak:)

Pihi

(majd még rakok fel egy-két képet, csak most hiba csúszott a rendszerbe.)
Hiányzik Anyukám.
És remélem nem Szíj Melinda nyeri meg a Megasztárt.
Fridi ma biztos rossz passzban van, mert mindenkit fikáz.
Szóval csapongok és szét vagyok esve atomjaimra.
Még megosztom a mai napi teóriámat veletek: nyomi egy nap ez. Péntek kétszer 13, azaz dupla olyan rossz, mint egy sima péntektizenhárom. Reggel késett a troli(pontosabban lesz*rja a menetrendet), majd két megálló múlva leállt az út közepén, mert nem kapott áramot(vagy mi.) Ekkor már tudtam, hogy elkések a munkából. Majd egy érdekes beszédet hallgattunk meg az egyik irodistától, miszerint ha nem vagyunk elég hatékonyak, ne lepődjünk meg, ha nem fogunk sokáig ott dolgozni. (jajistenem, Lélekdonor. Imádom, de... mondtam, hogy péntek 26, azóta nem hallgattam végig ezt a dalt, amióta meghalt Papa.) Az idő ólomlábakon vánszorgott egész nap, alig akart eljönni a 15:40. Majd a villamoson belefutottam az ellenőrökbe, tegnap járt le a bérletem, de reggel lenyúltam Tomi őskövület jegyét, amit másfél éve hord magával. Engem első nap lekapcsoltak, de legalább nem büntettek meg. VISZONT másfél megálló múlva leállt a villamos. A Margit-híd közepén. Úgyhogy leszállítottak minket. Ez már pont volt az i-n. Ezután történt a nap első kellemes pillanata: Tomi. Piacoztunk, beszélgettünk,hazasétáltunk. Kicsit helyreállította a lelki békémet. Vagyis megteremtette ezt a törékeny állapotot.
Szeretnék havat.
Az atomok most erre voltak képesek. :)

Évforduló és csajozás

Hihetetlen, de már egy éve történt, hogy Tomi kisétált hajnalok hajnalán a koliba, és megesett a duplarandi Sztellikével és Papóskámmal, és reggel fél 8-ig traccspartyztunk a Koli kanapéján. Pedig tényleg eltelt 365 nap. Azóta nem vagyok kolis, a másik gerlicepár már szétröppent, és már az éjszakázást se bírom olyan jól. Viszont szerelmesebb vagyok, mint valaha. Ha ez így fog erősödni 365 naponként, akkor pár éven belül szét fog robbanni a bolygó a felgyülemlő szeretet-energiától. Már ha képes ilyenre. :)
A mai napom csajozósan telt. És most nem arra gondolok, hogy rámkacsintott egy lány a metrón(pedig tényleg). Ma Méri-sannal és Anibanival bandáztam, később Délike is csatlakozott a díszes virslizabáló társasághoz. Ugyanis elmentünk a svéd kék-sárga boltba(vagy más néven Ikea), és toltuk a 100forintos hotdogot és gurítottuk a torkunkon lefele a cukros áfonyalét. Persze csak azután, hogy kipróbáltuk az összes bábot a gyerekosztályon, felnőttfilmet gyártottunk elméletben az ujjbábokhoz és felpróbáltuk a gyerekeknek készített torta-és vikingsapkákat. Nemhogy szekszik voltunk, de csudajól éreztük magunkat. Utána még meglátogattam Reát a munkahelyén, vele is traccsoltam röpke két órát, ezután immár kiszáradt szájjal, de hazatértem a szerelmemhez. Hozzá már kedvem se volt szólni a sok beszéd után. Vagy mégis?:P

Udvari cica és várakozás

A házunk alapjában véve nem pártfogolja az állatok tartását. A bejárat mellett ki van téve a tacepao, hogy ne etessük a kóbor macskákat, de aki mégis ezt szeretné tenni, az takarítsa el az állatok piszkát is. Végül is ez így korrekt, senki sem szeretné az aknákat kerülgetni, amíg átküzdi magát az ajtajáig. A házban tartanak cicákat, két állandó lakója van az udvarnak. Egy öreg sziámi macsek, aki mindig a gazdája lábtörlőjén gubbaszt. Szerintem borzasztóan lusta, még a szemét se szereti kinyitni. A másik egy nagyon félénk fehér-szürke foltos nyávogi. Tegnapelőtt viszont követett minket, persze adtuk alá a lovat, hívogattuk(bár őt ez nem hatotta meg, a hangunkra visszahúzódott.)Mégis lekucorodott az ajtónk elé. Persze nekünk, állatimádóknak több se kellett: kiraktunk neki egy csontot. A cica hozzá se nyúlt, csak nézett ránk az aranyos kis fejével. Visszabújtunk Tomival az ajtó mögé, rátapadtunk az ablakra és onnan lestük. De észrevette és csak nézett minket. Így arrébb löktük neki a csontot és akkor már megette. Tegnap már készültünk, rántott hús és oldalas volt ebédre, az embernek ehetetlen részeket félretettük a cicának. Este hazatérve megint követett minket és kiadtuk neki a kaját. Ma már bátrabb volt, megette úgy is, hogy ott álltunk az ajtóba. Kíváncsi vagyok, hova fejlődik a bimbódzó barátságunk.

Ő a cicus, előtte a szalonnabőrke, amivel megpróbáltunk a bizalmába férkőzni.:)

Holnap megyek állásinterjúra, kíváncsi vagyok, milyen lesz. Izgulok. Na meg ott lebeg lelki szemeim előtt, hogy mit vegyek fel???

Édes-sós könnyek és rengeteg kutyus

Gyorsan elrepült a múlt hét. Az idő hajlamos arra, hogy különös, kiszámíthatatlan sebességgel suhanjon el mellettem. Néha suhanok vele, de van, hogy lemaradok egy kicsit. Nem tudtam hazamenni hétvégén, a bukszám gátat szabott a kolbászfesztiválnak és a csajos hétvégének, ehelyett Tomival kirándultunk- nem messze, két utcával lejjebb a Hősök terére és a Városligetbe. Megcsodáltuk a szobrokat, ellenőriztük egy kisfiú állítását, miszerint Mátyást könnyű felismerni, mert hátulról egyedül neki van haja. És tényleg. A Városligetbe is beköszöntött az ősz, elkezdtek öregedni a levelek, a már renyhe napsütésben lassan hullottak a föld felé. Gázoltunk az avarban, örültünk a kutyusoknak, a fáknak, és hogy létezik olyan hely, mint Vakok kertje. És reméltük, hogy sok jó illatú virágot ültettek a kertbe. Utána sétáltunk még egy nagyot a Városligeti úton, ott is örültünk a szép házaknak, a fáknak és a kutyusoknak. Láttunk egy kis, fehér négylábút, aki az első két lábán ment vagy 4 lépést!!! Nyilván ez tette fel a koronát a napra. :)
Vasárnap elzötyögtem Jászfényszaruba. Anya és Ági nem sokkal előttem értek oda, már rég nem láttam őket sem. Most volt az első nagy családi ebéd (Mama, Anya, Ági, keresztszülők és uncsik) Papa halála óta, hááát, elég érdekes hangulatban telt. Azt hiszem, már sose lesz olyan, mint régen volt. (Közhely, de igaz.)
Történt egy érdekes, vicces, de nagyon megható történet tegnap. Négyen ballagtunk a temetőbe, amikor a lábaink között megjelent egy szőrös kis jószág. Majdnem egyszerre döbbentünk rá, hogy ez Mamáék kutyusa, Vacak! Meglógott a kertből a kis disznó. Már közel voltunk a temetőhöz, távol Mamáék házától, töprengtünk, mi legyen a kutyussal. Amúgy látni kellett volna, milyen büszkén-boldogan csóválta a farkát, hogy megtalált minket. Egyszerűen nem lehetett rá haragudni. Szerencsére a ruhámról le lehetett szedni az övet, így pórázra tudtuk fogni Vacakot. Sose sétáltattuk, igazi falusi kerti kutya, de elég tisztességes módon kapkodta a tappancsait mellettünk. A temetőig normálisan eljött, de utána nyüszített, amiért tovább akartunk menni. Kint maradtam az ebbel, sikerült továbbjutnunk, de nem a megszokottan viselkedett Vaci. Később cseréltünk Ágival, ő maradt kinn. A kutya hihetetlen módon rádöbbentett Papa hiányára. Nagyon közel álltak egymáshoz. És ez a kis meglógós szőrcsomó most elindult, hogy megkeresse a gazdáját.

Ma hajnalban jöttem vissza Tomcsihoz Pestre. Ez a fiú egy tündér. Reggel kijött elém, aztán persze visszaaludt egy picit. Tegnap elhintette, hogy ma meglep vmivel. Persze emiatt tegnap óta rág a kíváncsiság.:P Múlt héten (vagy már két hete is?) beszélgettünk könyvekről. Megemlítettem, hogy fiatalkoromban kaptam Mamától egy könyvet, a Zsóry strandon vette. Egyszer kölcsönadtam egy barátnőmnek és elhagyta. Azóta már milliószor kerestem, de nem találtam sehol. A címére emlékeztem már csak. Innen azt hiszem könnyű kitalálni, mitől lepődtem meg ma annyira...:) A szatyorban megláttam a pink színű (milyen más) téglát, már potyogtak a könnyeim. És tényleg a Szédült Las Vegas volt, tini bibliám, poénjaim melegágya. Nem gondoltam volna, hogy megjegyzi Tomi a címét, hát még ezt... alig bírtam lenyelni az édes könnyeket. Azóta persze újra nekifogtam, de azért néha leteszem a pink bibliámat:)
Este Kaláccsal sétáltattuk a gyönyörű menhelyi szerzeményét, Egont. Meghatározhatatlan fajtájú kutyus, gyönyörű, puha szőre van, kis fehér pamacs. Végtelen barátságos, értelmes, elrabolta a szívünket. Az agyamat meg lassan az álommanók rabolják el, így elteszem magam holnapra.

Süti és álmok

Van egy nagyon tuti süteményreceptem, amit még full kezdők is simán el tudnak készíteni (onnan tudom, hogy nekem is sikerült.) Nincs kötött recept, azzal bolondítod meg az alapot, amivel szeretnéd. És nem lehet elrontani (max. odaégetni az alját, ezt onnan tudom, hogy nekem is sikerült.) Muszáj megosztanom veletek: 4 kanál cukor, 5 kanál liszt, egy fél csomag sütőpor, egy csomag vaníliás cukor, egy tojás, egy dl tejföl, csipet só.(ez fél adag) És voilá! Már sütöttem csokis-banánosat, mazsolás-csokisat, almás-fahéjosat, sima csokisat. Tejföl helyett lehet joghurtot is beletenni, ma teszteltük. Almáspite ízű joghurttal, mézzel, csipet fahéjjal. Nyammi. Még fiúk is simán megsütik, le lehet vele nyűgözni a lányokat/fiúkat, kinek mi a gusztusa. Zsuzsi kutató barátnőm látogatott meg, ő volt a lenyűgözendő alany. Ezer éve nem láttam, de nem változott semmit. Azon kívül, hogy már nem hihetetlenül értelmes, intelligens, kétdiplomás, három felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező munkanélküli, hanem az MTA kutatója. Elég menő. Zsuzsival együtt dolgoztunk egy nyarat a FAO-nál, és a közös munka megalapozta a barátságunkat. Apropó munka. Még mindig nincs. Viszont meglepő módon hívott a szórólapozós fickó! Nem kamu az 1000Ft-os órabér. Visszahívott, hogy ügyesen osztottam és hogy most a Blahára kell menni szórólapozni. Ott közölte velem, hogy még mindig próbaosztás van, mert túl sokan tudnak ügyesen szórólapot osztani. Egy kis öniróniával hadd jegyezzem meg, hogy remélem, hogy mindegyik rendelkezik egy kommunikációs diplomával, hogy ügyesen tudja kommunikálni a szórólapokat a járókelőknek. De legalább van remény, boldog jövőkép, szórólapot tudok osztani. Úgyhogy ha most is ügyes voltam és benne voltam a legjobb valamennyiben, majd hív a fickó. Így izgalmas az élet, hogy sose tudod, mikor csörren meg a telefon. Sőt, még azt se, hogy egyáltalán megcsörren-e! Munka (nemléte) miatt érzett bánatunk enyhítésére ellátogattunk az Állatkertbe. Sütött a nap, gázoltam az avarban, nekem ennyi elég lett volna a boldogsághoz. De az állatkák megtetézték az örömöm. Tomcsival egész délután vinnyogtunk minden aranyos jószágnak, egy idő után ő azért is vinnyogott, hogy lángost akar enni. Ez az érzés addig tartott, amíg meg nem látta, mennyibe kerül. Utána maradt az állatoknál, de azokat nem akarta megenni. Az egyik kedvencünk a vörös macskamedve volt, akik rágcsálták a bambuszlevelet. Dús, selymes szőrük volt, és cuki pofijuk.

Ő a macimókus<3

Flamingók. Tudtátok, hogy alvás közben is nyitva van az egyik szemük, és éber az egyik agyféltekéjük?

Tarzan megmentette Jane-t, de a gyerekek még nem döntötték el, kire hasonlítsanak.

Nagy bánatomra medvéket nem láttunk. Valahogy mindig kifogom, amikor utoljára voltam az Állatkertben, akkor épp építették a mackók nagyszikláját, ezért nem lehetett őket látni. Most meg épp átépítenek rajta valamit, így az egyik kedvenc bundásomat megint nem láttam. Ez szomorú. Vidámabb az, hogy este végigsétáltunk Tomival az Oktogontól hazáig és beszélgettünk. Nagy bánatomra medvéket nem láttunk. Valahogy mindig kifogom, amikor utoljára voltam az Állatkertben, akkor épp építették a mackók nagyszikláját, ezért nem lehetett őket látni. Most meg épp átépítenek rajta valamit, így a kedvenc bundásomat megint nem láttam. Ez szomorú. Vidámabb az, hogy este végigsétáltunk Tomival az Oktogontól hazáig és beszélgettünk. Álmodoztunk, vágyakoztunk, Tomi egy Andrássy úti lakás után és egy nagy, sötét automobil után, én pedig... :)

Ilyenek vagyunk boldogan:)

Ízek és meglepetések

Pesten lenni jó. Mindig sok impresszió ér, bár nem feltétlenül pozitívak. A múltkor zötyögtünk a villamoson Tomival, és két kis suttyó a leszállásuk után beköpött a jármű ablakán. Igazából ezt nem tudtam megmagyarázni, hogy ez miért volt jó nekik, de cserébe végigzongoráztam a felmenőik hogylétén.

Hétfő reggel van, kint zord, londoni az idő-bár még sose voltam Londonban, de tuti ott is ilyen szürke az ég és ferdén hullanak az esőcseppek a betonra. Tomi még itt szuszog mellettem, délben megy egy állásinterjúra.

Tegnap mozgalmas napunk volt. Szombat este Robi felhívta Tomit, ami után a párom nagyon sumákolós fejet vágott. Kiderült, hogy meg akarnak lepni minket, lányokat. Vasárnap délben jöttek Robiék, bepattantunk az autójukba, majd elindultunk valamerre. Destination unknown. Egy ideig még ismerős helyeken jártunk, végigaraszolva az Andrássy úton átkeltünk a Lánchídon, egy darabig még Budán is tudtam, merre járunk. Majd egyszer csak megláttam egy áthúzott Budapest táblát. Innen már tippem se volt, mi a végcél, bár a fiúk nagyon bizonygatták, hogy a végállomás a Balcsi, ahol csobbanunk egy nagyot. Na persze. Végül egy Steakhouse nevű étteremnél álltunk meg Érden. Hangulatos faház jellege volt, szinte vártam, hogy a tehenek kikacsintanak az épület mögül. Tehenek helyett pincéreket kaptunk, mondjuk én értékeltem volna a kötényes bocikat is. Bent leültünk egy ugyancsak fából készült asztalhoz. Az étteremben fincsi illatok terjengtek, így hamar megéheztünk és lecsaptunk az étlapra. Nos, az árak nem éppen diákpénztárcára voltak szabva, maradjunk ennyiben. Kétszemélyes tálat rendeltünk, ami a mennyiségét tekintve egy négyfős családnak is elég lett volna. Hús hússal, csilis babbal, fokhagymás krumplival, libamájjal és sajttal töltött bélszínnel, és akkor most az üres gyomrokra való tekintettel abbahagyom a felsorolást. Toltuk be az arcba rendesen, a fejem már vörösödött a jóllakottságtól és a küzdelemtől, de még így se tudtunk az egésszel megküzdeni. A maradék a mai ebéd részét fogja képezni. Az ebéd után bevásároltunk, majd Edó volt munkahelyéhez mentünk, a Széchenyi-fürdőhöz. Szerencsére nem fürödni, ezután a habzsi-dőzsi után nem mertem volna bikinire vetkőzni. Viszont bekukkantottunk a fürdő részlegre és tényleg nagyon impozáns, arisztokratikus jellegű. És a meglepetések még mindig nem értek véget: elmentünk Budára a Normafához (vagy Normafára, szerintem mindkettő helyes.) Normafa egy helyes kirándulóhely, lenyűgözött a sárguló erdő, a harapnivaló levegő és a kutyusok, akik botokat vittek vissza a gazdijuknak. Be lehet látni az egész fővárost, bár előnyben vannak azok, akik látnak távolra is. (Itt kell megjegyezzem, hogy október a látás hónapja, ingyenes a szemvizsgálat.) Robi segített a vakegér fejemen és hozott egy távcsövet.:) Majd a hidegre való tekintettel fagyiztunk egyet, de nem akármilyet! Rózsa alakú fagylaltot. A fagyiárus lány profin készítette el a nyalnivalóinkat. Az én virágom bodzás eper és levendulás fehércsoki izű volt. Nyammi!!! Majd nálunk filmeztünk és forralt boroztunk. Azt kell mondjam, klassz nap volt.

Öröm és boldogság

Most nagyon jól érzem magam. Tegnap újfent "dolgoztam" a francia étteremben, sok vendég volt, lehetett nézelődni. Reával ismét kellemesen és gyorsan telt az idő, rengeteget beszélgettünk, nagyon értelmes és jó beszélgetőpartnerre leltem benne. Tomcsi ismét elém jött, kedves volt és jóképű, boldog voltam, hogy mellette sétálhatok végig az Andrássy úton. Ma ellátogattunk a Millenárisba, a Youth on the Move rendezvénysorozat érkezett el Magyarországra. Húgom ott hostesskedik, kaptunk tőle pólót és tollakat. Meghallgattunk egy állásinterjúról szóló előadást, illetve a CV-ambulancia program keretében megmutattam egy hozzáértőnek az önéletrajzomat. Azt mondta, ez így JÓ. Ennek örültem. Majd elugrottunk Franciaországba:) Utána Robiékkal visszajöttünk Szegedre, most itt vagyunk Tomiéknál. Útközben vettünk kínai kaját, befaltuk, azóta kockulunk. A mai nap legszebb meglepetése még hátravolt, kiderültek az ösztöndíjhatárok. Nagyon jól teljesítettem az előző félévem, és VÉGRE ez az ösztöndíjamban is meglátszik. Hihetetlen. Régen éreztem ilyen minden porcikát ellazító, bizsergető boldogságot.

Aluljáró és étterem

Ha választanotok lehetne, hol dolgoznátok szívesebben? Egy aluljáróban vagy egy étteremben? Derült égből villámcsapásként tegnap mindkettőt megtapasztalhattam. Délelőtt telefonálgattam egy sort expressz.hu-s álláshirdetések után érdeklődve. Találtam egy 1000Ft/órás szórólapozást, a férfi mondta, hogy fél 2-kor kéne találkozni az Örsön, csoportos megbeszélés lesz. A csoportot egy lány és én alkottuk (meg Tomi, aki elkísért engem). Egy modellügynökség promotálásáról lett volna szó az Örs vezér téri aluljáróban, a célközönség a 16-28 éves lányok/nők. A koma mondta is, hogy akkor most 2 órás próbaosztogatás lenne 500Ft-os órabérért. Hát jó. Tomi addig felszívódott az Árkádban, én pedig sokkoltam a pesti népet. Ugyanis akik erre járnak (két éve volt szerencsém megtapasztalni az örsi aluljárót, amikor Nusinál laktam és nap mint nap ott keltem át), mindig szórólapdömpinget kapnak. Az aluljáróban is kialakul egyfajta társadalmi rétegződés. Vannak, akik annyira pestiek, hogy rád se néznek, mint csóró kis szórólaposztogatóra. Ők az immunisok. Vannak, akik már rád néznek, de udvariasan elutasítanak. Ők a még nem belefáradtak, de gyakorlottak. A diákseregnél vannak a menők, akik nem veszik el, hiszen ez CIKI. De vannak, akik elveszik, mert tudják, hogy te is egy diák vagy és most ez a feladatod. Ők egyfajta segítők. Sőt, ez a csoport nem csak a diákseregben lelhető fel. Korosztályra, nemre, etnikumra sem lehet őket bekategorizálni. Bácsik, nénik, nők jöttek oda és kértek papírt, értitek, KÉRTEK, mert tudják, hogy el kell osszam az összeset. Szóval irtó jófejek. Volt két cuki kis diákfiú, az egyik felajánlotta, hogy az email címemet is ráírhatnám, de közöltem szegénnyel, hogy öreg vagyok hozzá. Ami valójában igaz is volt, mert éretlen 16 évesnek nézett ki. Pedig tudom, gally. (gally-elméletem röviden: a fiatal fiúk olyanok, mint a gallyak. Még nem ágak, már nem hajtások, a pont jól hajlítható, nem eltörő gallyak.) Itt azért újfent szembesültem azzal, hogy telik az idő. De azzal is, hogy még mindig nem nézek ki 22-nek.:) Pajtultam az aluljáróban Fedél Nélkült áruló hajléktalannal is, aki kedves volt, érdeklődött, hogy mit osztogatok meg hogy hogy haladok vele. Mesélte, hogy ő szendvicsemberezik is (tudjátok, tábla az emberen elöl-hátul) az újságárulás mellett, másképp nem lehet túlélni. Miután letelt a két órám, a férfi kifizetett és tájékoztatott, hogy majd hívnak, ha mi voltunk a legjobb osztogatók, de még vannak próbaemberek. Kíváncsi vagyok, hogy ez mennyire átb*szás, hiszen bármeddig mehet a próbaosztogatás 500-ért. Betértünk Tomival az Árkádba nézelődni, amikor hívott Nusi. Épp az Örsön járt, így találkoztunk, és megkért, hogy menjek el helyette este dolgozni. Nyilván szívesen mentem, kell a pénz. Na de ez a munka! Ezt kapjátok ki: egy étteremben kell ülni vendégcsalogatónak, és ENNYI. Kicsit hitetlenkedtem, hogy ez hogy lehet, de ilyen tényleg van. Az Andrássy úton található ez az étterem, francia tulaj kezében van. Francia… ott zsüzsögtek mellettem, halálosan szerelmes lettem újra a franciába. Nem értem, hogy hagyhattam kialudni ezt az égő vágyat a nyelv iránt, egy idióta vagyok. Gyönyörű, imádom, örök szerelem. Már-már elkezdtek hiányozni a subjonctif-ok, participe passé-k és a bonyolultnál bonyolultabb igeidők és nyelvtani szerkezetek. Mert ez a nyelv egy kihívás. Nem nehéz megtanulni, de hogy az apró kis nüanszokat helyesen használd, ahhoz már gondolkodni kell. És alárendelni magadat a nyelvnek, hogy hagyd, hogy átigyon és beléd olvadjon az utolsó kis porcikádig. Onnan nincs menekvés, örök szerelem lesz és nem tudod kiirtani. Miután tegnap újra láttam hús-vér franciát, fellobbant bennem újra a régi vágy, hogy elköltözzek Franciaországba és megmártózzam a kultúrájukban. A tulaj tipikus francia. Nem szeretek sztereotipizálni (bár sokat szoktam), de ha létezik a franciáknak tipikus példánya, ő az. Hátrafésült, fekete hajú, barna szemű, markáns arcvonású magas férfi. Fekete garbót és zakót viselt, mindezt lazán, de sikkesen. Leült egy fa asztal mellé és vörösbort iszogatott. Na? Megvan a kép? Mintha nem is Budapesten lettem volna. Az étterem a francia vidék hangulatát árasztotta. Na de a munka. Megérkeztem, kiszúrtam egy csajt, aki egyedül ült kinn a teraszon, gondoltam, ő hostess. Nem tévedtem, útbaigazítást kértem tőle, mit tegyek. Majd a pincércsaj közölte, hogy nyugodtan üljek le, mit kérek? Szóval nem volt egy megerőltető feladat. Elszürcsöltünk óránként vmit és beszélgettünk. A lány, akit kiszúrtam, egy tündér volt. Rea névre hallgat, 20 éves orvostanhallgató. Mindketten felszerelkeztünk könyvvel, hiszen három és fél órát kellett ülnünk az étteremben, de elő sem kerültek, mert annyira jót beszélgettünk. Igazából talán ki is jelenthetem, hogy összebarátkoztunk, számot, email címet cseréltünk. Teljesen feldobott ez a találkozás, majd a pénz is a tárcámban. Tomi értem jött, beszélgettünk, bevásároltunk a Teszkóban.
De mi van ma??? Ani szülinapjaaaaaaa! BOLDOG SZÜLINAPOT, ANIIII! Ma ebédidőben jön Ani és Méri, főzünk paprikás krumplit. Meg beterveztem egy meglepi sütit, remélem nem rontom el. Au revoir, mes amis!
Notre Dame-i toronyőrből a kedvenc zeném franciául

Süti és az igazi

Tegnap megsütöttem életem első sütijét. Lehet ciki, hogy egy lány 22 évesen jut el arra a szintre, hogy anyai/mamai segítség nélkül készítsen el egy süteményt. Viszont elég finom lett, így mára már csak egy szelet árválkodik a tányéron, egy tepsinyi adag tűnt el tegnap a gyomrunkban. De ez van, unatkoztunk. Egész nap sírtak a felhők, ki se mozdultunk a lakásból. Azon elmélkedtem, hogy honnan lehet tudni, hogy a párod az igazid-e? Egyáltalán lehet ezt tudni? Este megkérdeztem Tomitól. Szerinte nem lehet tudni előre, csak az idő igazolhatja a választásod. Lásd szülői példák. Az anyukáink is azt hitték, hogy az apukáink lesznek az igazik, és mostanra nincsenek együtt. Mondta, hogy Mamámnak Papa volt az igazi. (persze itt majdnem elsírtam magam, mert ez igaz. Meg is fogom kérdezni Mamát, hogy ő mikortól és honnan tudta.) Az én elméletem persze más, de még nem forrott ki. Szerintem voltak előjelei, hogy Anyának nem Apa lesz az igazi, csak a szerelem elvakította Anyát (utólag én is könnyen vagyok okos.) Az elméletem központi fogalma a tolerancia. Hiszen mindenkiben él egy kép, hogy milyen párt szeretne maga mellé, illetve, ami szintén fontos, hogy milyet NEM szeretne. Van néhány főbb irányvonal, aminek mindenképp meg kell felelnie a kiszemeltnek ahhoz, hogy együtt tudj vele élni. Pontosabban hogy Ő legyen az, akivel együtt tudnál élni. De mivel senki sem tökéletesen olyan, mint amire vágysz, ezért jön képbe a tolerancia. El kell tudnod fogadni a (lehet csak neked) negatív tulajdonságait. Mint pl. Tominak azt a tulajdonságát tolerálom, hogy keveset beszél és még kevesebbet kérdez. Ezeket a tulajdonságait nem szeretem. Viszont van sok más, amiket igen, és a főbb irányvonalaknak megfelel. Bár a nemkérdezés határeset.
Tegnap vadásztunk munkát a neten. Tomit holnapra behívták egy céghez, éjjel fél 12-kor kapta az emailt. Elég durva, hogy vki olyankor is dolgozzon. Én ma megyek egy szórólapos megbeszélésre (jejejee) az Örsre. De 1000Ft-os órabérben szívesen osztom a lapot, amíg nem lesz jobb munka.

Új hónap és hétvégi hepajkodás

Boldog októbert!
Bízom benne, hogy ez már egy sikeresebb hónap lesz az előzőnél. És boldogabb. Mondom ezt úgy, hogy ma arra keltem fel (először), hogy sírok, mert Papámról álmodtam. Majd visszaaludtam, akkor vonatok, volt osztálytársak, Tomi sok csomaggal és HősJános ingyen osztogatott ezüstcsillámos cseresznyével szerepelt az álmaimban.
Ez a hétvége gyorsan elillant. Szombaton hosszas készülődések árán eljutottunk az Arénába, de persze nem plázáskodtunk:P, a Teszkót vettük célba. Estére vártuk Robit és Edót, Tomi beígérte, hogy én főzök. Vagyis hogy főzünk vmit, ami ugyanazt jelenti. Ha már itt tartunk, hogy Tomi és a főzés. Tomcsi annyira tud főzni, hogy egyszer együtt csináltunk tojásos lecsót, és telefonos segítséget felhasználva megkérdezte az anyukáját, hogy abba hány tojást kell tenni. De amúgy aranyos, segít, csak mindent megkérdez. –Szívem, vágd fel a hagymát. –Mekkorára? Karikára? Vagy kisebbre szeretnéd? Melyik késsel vágjam? Ez így jó? Biztos?:) Úgy vagyok vele, hogy tanuljon csak, egy idő után már tudni fogja. Egyelőre van hozzá türelmem. Estére lecsót terveztem rizzsel, persze rizst még sose csináltam egyedül, csak Mama szárnyai alatt. Mondanom se kell, hogy ha egy rizst el lehet rontani, én tuti elrontom elsőre! És tényleg. Kicsit mázgás lett. Na jó, nem kicsit.:)Viszont összekevertem a jól sikerült lecsóval és így nem látszott. Féltem, hogy beégek, mert Edó nagyon jól főz, én meg eddig csak kukta voltam illetve a koliban főztem… de azért az, hogy összefőzöm, amit találok és szósz lesz belőle a főtt tésztára, azért az nem egy konyhaművészet. Az már konyhatudomány!:D Robiék hoztak diópálinkát. Mivel én antibiotikumot szedek (ma reggel volt az utolsó, jeeee.), ezért én voltam az egyetlen, aki nem ivott. Az ilyen esték, amikor Robi és Tomcsi együtt pálinkáznak, mindig khm, érdekes véget érnek. Már kaja alatt eltűnt egy adag a srácokban, Edó csak mértékkel küldte lefelé a feleseket. A terv szerint az Up! The Club-ba mentünk volna segget rázni, így felpattantunk különféle BKV-járművekre, hogy átjussunk Budára. Nos a fiúknál volt egy félliteres palack, amit mikrofonnak használtak útközben, hogy tájékoztassák szegény olvasni nem tudó utasokat, hogy merre járunk és mennyi az idő. Kiderült Tomiról is, hogy tud beszélni, nem is keveset és csupán egy levegővel.:) Nem sikerült egyenesen eljutni az Up!-ba, útbaejtettünk egy Mekit is. A fiúk végig azt hitték, hogy nagyothallanak a barátnőik, vagy inkább egymásról feltételezték ezt, mert sose volt baj a hangerővel. Aztán végre az Up!-nál voltunk a Fehérvári úton. Nos, akár hiszitek, akár nem, azért ez a hely neve, mert többemeletnyi magasságban van a szórakozóhely. Ahova vagy úgy jutsz fel, hogy vársz a liftre, amíg megtelik és felmehetsz vele, vagy választod a teszkógazdaságos módszert és lépcsőzöl. Nyilván utóbbit választottunk, bár a fiúk szerintem nem látták a liftet. A hely. Nekem bejött. Hangulatos fények, szép bárpult, a fáradt lábúaknak fotelek, kanapék. Nem túl sötét a tánctér se és a zene is bejött. Egészen jól éreztem magam addig, amíg Tomcsi agyát be nem borította egy nagyon zöldszemű sötét szörny (aminek pálinkaillata volt). Ugyanis tánc címszó alatt futtathatta a kis agya a programot, csak én már nem annak éreztem: rángatott a csípőmnél és a karomnál fogva úgy, hogy a közelemben egy fiú se legyen. Eleinte nem esett le, hogy féltékenykedik, hanem szimplán azt hittem, hogy hülye. Bár miután kiderült, hogy minden mellettem álló fiúnak „szét akarta ütni a fejét” és „beverni a pofáját”, utána még hülyébbnek gondoltam. Kértem, hogy ne ráncigáljon, de a szörny nem engedte beépülni ezt a gondolatot az agyába, így kimentünk és nyomatékosítottam a problémámat. De miután Tomcsi józanabb lett, TEHÁT a szörny is kisebb lett a fejében, utána nagyon jól éreztem magam. A két fiúval olyan jót táncoltam, amilyet már ezer éve nem! Edónak nem tetszett a zene, így ő hamar megtalált egy kényelmes kanapét. Úgyhogy egy idő után a kanapé környékén ráztuk a ráznivalót, hátha Edó is kedvet kap. A buli után Robiéknál aludtunk, úton hozzájuk láttunk még egy balesetmaradványt is.:( Vasárnap délben sikerült felkelni és az arcomba kaptam a testyemtől, hogy ÖREGSZEM. Nehezemre esett felkelni úgy, hogy nem is ittam előző nap, csupán táncoltam és későn feküdtem le. Felírom a betegség rovására is, egy hétig szinte semmit nem bírtam csinálni, most meg elmentem bulizni, de azért NA. Délután főzöcskéztünk Edóval, amíg a fiúk benn xboxoztak. Remélem ebből nem lesz rendszer, mert nem szeretem azt a leosztást, hogy a nők dolgoznak a fiúk kiszolgálására, amíg azok szórakoznak. Legalább segítettek volna krumplit pucolni, amit utálok. Ha nálunk lettünk volna, biztos befogom őket, de így nem diktátoroskodtam. Délután elkocsikáztunk az Ikeába és az Auchanba, vettünk szép kék kispárnákat és pokrócokat a szobába. Meg mécsest. Meg cukortartót. Utána még elmentünk Robiékhoz, kajáztunk, majd hazahoztak minket. Utána már nem sok energiánk maradt, megnéztünk egy sóderklubot és szuszukáltunk.

Szeged újra

Szerda óta ismét Suncityben lopom a napot. Sajnos mást tényleg nem csinálok. Csak nem lettem jobban, így bejelentkeztem dokihoz. Egy tündéri doktornő vizsgált meg, fiatal, kedves, humoros, figyelmes, nagyon szimpatikus volt. A Dr House rajongásom ellenére is rettegek minden sztetoszkópostól, hiszen a kezében a lehetőség, hogy bármikor szurit adhat vagy megkínozhat az injekciós tű látványával. :D Viszont tőle még én se féltem. Kiderítette, hogy krónikus mandulagyulladásom van, ki kell majd venni a mandulámat. Közöltem vele is, hogy ha lehetne, akkor én megtartanám, mert gyerekkorom óta rettegek minden fehérköpenyestől. Ezért ő észérvekkel meggyőzött, hogy sajnos búcsút kell vegyek eme undorító, mályvaszínű(jelenleg sárga gennypöttyökkel tarkított) kis fityegő szervtől, mert idősebb koromra ennél durvább lesz. De mondta, hogy ne féljek, a klinikán nagyon helyes, fiatal doktorbácsik vannak a fül-orr-gégészeten, már attól jobban fogom érezni magam, ha csak rámnéznek. Sajnos, nem sajnos, de egyszer kipróbálom és megmondom, hogy ez TÉNYLEG így van-e. (Már ha nem ájulok el félelmemben, mielőtt egy is csak felém fordulhatna.)Úgyhogy kaptam egy 20lóerős antibiotikumot és egy öblögetőt. Na, az antibiotikum az finoman nőiesen szólva jól odab*szott első alkalommal. 39,4-ig meg se állt a testem hője, Tomi rajtam csinálta a melegszendvicsét. Majd a teáját. Aztán megszánt és letuszkolt a torkomon egy lázcsillapítót. :) Azóta fetrengek, Tomi szolidaritást vállalt velem és ő se csinál mást. Aranyba kéne önteni ezt a fiút, olyan nagy az empátiaérzete.
Mondanom se kell, hogy a baj nem jár egyedül(lehet meg is kéne nézni azt a filmet...mármint mintha lenne vmi ilyen film. Ja, tudom, a Balszerencse áradása Jim Carrey-vel.)Tehát a baj csoportérzete. A TO elutasította az egyéni tanrend kérelmemet. Nem tudtam kitalálni szakdolgozatcímet, így biztos, hogy nem diplomázok a nyáron. Illetve még Tomival is sikerült összezörrenni. Ilyen ez a popszakma. De legalább hideg van kinn. :)

Üszök és vallás

Este van, most néztük meg az Éli könyvét. Vallás. Világvége. Katasztrófahelyzetek. Miért folyik a harc? A Szent Bibliáért. Hihetetlen. Vagy inkább HIheTetlen. Még mindig nem vagyok barátságban a vallással. Plusz olvasok egy könyvet, Ani adta kölcsön: Ízek, imák, szerelmek. (forrás: http://www.tayuna.com)Három részre van felosztva a könyv, három országot jár végig az író és a lelki beteljesülésért. A könyv alatt a depresszióból való kikecmergését mutatja be nekünk, hogyan esik túl egy váláson és egy nagy szerelmen. Lehet túl fiatal és tapasztalatlan vagyok, de nekem kicsit sok az a könyv. Bár az első, itáliai rész tetszett, római szösszenetekkel (RÓMA <3), isteni kajaleírásokkal, még az étvágytalanságom mellett is megkívántam többször a fincsi olasz ételeket. Ha már étvágytalanság és betegség: újra kialakulóban a lázam, már nagyon unom.:S De legalább az arcom olyan rózsás, mint egy elsőáldozó szűz kislánynak. Ma kimerészkedtem már az utcára is-éljen, hogy Pestre költöztem, ki tudtam használni minden előnyét és munkát is volt energiám keresni-irónia lelőve. Bevásároltunk Tomcsival, majd együtt készítettük el a vacsit. Ebben persze el is fáradtam, olyan jó a kondícióm mostanában. -.- Ma volt Tomi állásinterjún, remélem jól sikerült neki. Nem tudom, mennyire volt okos, de legalább csini, amikor reggel kieresztettem az ajtón. Az is fél siker. :) Napközben filmeztem, de én kis balga oktondi jószág elindítottam a Fel!-t. Egyszer már megpróbáltam megnézni, de elaludtam rajta szégyenszemre. Most pedig negyed óra után kikapcsoltam, mert már akkor bőgtem, amikor elindult a mese. Lehet kicsit friss olyan filmet nézni, amiben aranyos ősz bácsika van és gyász egyszerre.
Tegnap óta az albérlet egész otthon-szagú lett. Vagyis a szagáról inkább ne beszéljünk, de kinézetre egész takaros. A dzsindzsás edényeket eltüntettük, én nem ganézok penészes lábasokat.
Asszem elmegyek pihenni.

Az első pár nap

Úgy döntöttem, írásba foglalom az új élményeimet.

Pesten vagyok. Az állatkert közelében élek (pár nap múlva majd élünk, Tomival) egy kis garzonban. A garzon kicsit kopottas. Hiányzik belőle pár bútor, ülőalkalmatosságok, ebédlő asztal és vállfás szekrény. Az ajtót nem mindig bírom bezárni/kinyitni, jó edzés lesz a klausztrofóbiám legyőzésére. A lakás tisztasága pedig hagy némi kívánnivalót maga után. Gumikesztyűbe öltözve, egy Domestossal a mancsomban nekifogtam sikálni a tűzhelyet, mosogatókagylót, szekrényt. Két óra alatt az ajtót is lemostam, amin előtte rászáradt olajmaradványok pislogtak rám. Nem tudom, ki lakott itt ezelőtt, de csókoltatom a nénikéjét. Illetve le az agglegényekkel! :P

Csütörtökön utaztam ide Szegedről. Kis gyomorgörccsel és megannyi izgalommal megtelve szálltam le a vonatról, azon filozofálva, hogy innen vajon hogy az istenbe fogok eljutni az albérletbe. Majd megjelent a világ egyik legkellemesebb meglepetése, nevezzük Aninak. :) Miután örömködtünk egymásnak, rábíztam
magam a tudására (mert Ani általában mindennel képben van). Bár először rossz trolira szálltunk, végül sikeresen eljutottunk a Szabolcs utcába. Ani egy tündér, segített cipekedni, majd a 3 méter magasan található leszakadt karnist is visszaoperálta a helyére. Befutott Nusi is, eszegettünk, majd útra keltünk a Wigner koliba. Megmondom őszintén, féltem volna egyedül az első este. A magányos szomorkodás helyett Anival, Délivel és pajtásaikkal múlattam az időt. Nagyon feelinges volt. Déli barátja, Máté és az egyik spanjuk, Jimmy gitározgattak, mi pedig énekelgettünk. Hangulatkeltésnek megjelent néhány doboz citromos sör, egy kis csoki és egy másik lány. Jól éreztem magam. :) Reggel Délike készített nekem egy kávét, lebeszéltem mamámmal a szombati randit. Kikísértem Anit a félegyházi buszhoz, majd a kölcsönkapott laptoppal a vállamon (újfent köszi, Ani!)elindultam hazafele. Hogy utána fél napon át takarítsam a gedvát a lakásban. -.- Közben megbeszéltem egy találkozót Erikkel, a gimis volt osztálytársammal. Kitaláltuk, hogy elmegyünk a Kutatók éjszakájára, megnézzük a műegyetemi programokat. Erik ott tanul, így nagyon profin vezetgetett a sok épület között. CH, F, K és J épületnevek vannak, szerintem ez nem túl fantáziadús. Láttunk palackrakéta-kilövő kísérletet, forma 1-es autót, intelligens anyagokat (pl. olyan dróthengert, amit az érfal kitámasztására használnak). Bár én leginkább a Kármán Tódor szélcsatorna laboratóriumra lettem volna kíváncsi, mert ennek nagyon izgalmas neve van. Klassz kezdeményezésnek tartom a Kutatók éjszakáját, sok pici gyereket is elhoztak a szüleik, akik hátha kedvet kapnak a reáltudományokhoz (és persze respect a szülőknek, hogy ezt tették ahelyett, hogy bedugták volna a gyereket a tévé /számítógép elé.) Elkóboroltunk a BME új épülete felé, ami szintén nagyon kreatív nevet kapott: Q épület. Majd a szomjúságtól vezérelve követtünk egy csapat kisiskolást egy eltés épületbe, hogy hátha ott lelünk vizet, de ennél egy sokkal izgalmasabb dologra bukkantunk: egy őslénytani kiállításra! Voltak kitömött állatok, csontvázak, preparátumok. Az utóbbiakat sokszor elszörnyedve néztem, tekintve hogy még egy nyamvadt tűszúrást se bírok végignézni, nemhogy… szóval preparátumok. Erik jókat derült az arcszerkezeteimen, aztán én az övéin. :) Végül lesétáltunk a Duna-partra, belehallgattunk a Zöldpardonban szóló koncertbe (tippelgettünk, ki lehet az előadó, de nem jöttünk rá, Erik szerint Charlie lehetett.) A 4-es villamoson több sokk is ért minket aznap. Az első egy külföldi lány triója volt. Az egyik nagyon büdös volt, és hozzám dörgölőzött. A másiknak szőrös volt a mellkasa. Szerencsére elég gyorsan leszálltak. A másik sokkal rosszabb volt, egy részeg koma, aki megfogdosta egy leszálló lány fenekét, majd engem is kipécézett. De Erik beállt megvédeni, kérdeztem, hogy végszükség esetén belerúg-e a komába, de kinevetett. :D Este még betértünk az Eiffel-téren található Tescóba, ahol volt egy kéregetős bácsi, aki kinézte Eriket. Lestem, hogy hol a biztonsági őr, és miért nem csinál vmit??? Erre a kérdésre nem kaptam választ. Erikkel elbúcsúztunk, hazaérve még főztem és takarítottam, nagyon kimerültem.

Reggel kimentem Mama elé a Stadionokhoz. Le se tagadhatnánk egymást, vittünk egymásnak reggelit: mindketten egy sajtos és egy tepertős pogácsával a táskánkban vártuk a másikat. :) Úgyhogy cseréltünk. Jó volt látni Mamikát. Aznapi programnak a Kőbányai Bazárt terveztük, ahova nagy nehezen ki is jutottunk. Először leszálltunk a Józsefvárosi piacon, ahol egy fickó Mama kérésére felvilágosított minket, hogy még utazzunk tovább 14 megállót. Hát jó, így is tettünk. Majdnem mindent kaptunk, ami fenn volt a képzeletbeli listánkon. Mama sokszor elszomorodott, hiszen utoljára Papával együtt voltak a piacon, mindegyik helyről eszébe jutott vmi, hogy mit vettek ott Papának. Egy cigányasszony megszólította Mamát, hogy már régen látta a „kedveskét”, hogy van, olyan szomorúnak tűnik. Életemben először (talán először) ért pozitív csalódás a vallással kapcsolatban. Ebből a cigány nőből olyan őszintén és keresetlenül bukott elő, hogy Istenhez kell imádkozni és hinni a feltámadásban, hogy teljesen megérintett. Nem az ima, nem Isten, hanem a HIT ereje. Azt hiszem, nehezen fogom elfelejteni ennek a nőnek az arcát. Csupa szeretet és segítőkészség a tekintetében. Mindentől függetlenül egész jól múlattuk az időt, Mamát sikerült azzal felvidítani, hogy mennyien udvaroltak nekem. :D Még én is elcsodálkoztam, nem értettem, mi van a levegőben, hogy milyen sok kedves szót kapok. Úgyhogy lányok, ha az önbizalmatok a béka popesza alatt van, irány a Kőbányai Bazár! Miután kivásároltuk magunkat, eljöttünk az albérletbe. Az úton történt egy újabb érdekes dolog. A házunkhoz közlekedő troli a Városligeten át jön. Az egyik megállóban felszállt last minute-ben egy pár babakocsival a második ajtón. A troli sofőrjének várnia kellett, mert nehezen tudták átemelni a babakocsit a korlát miatt. Képzeljétek, a sofőr hátrakiabált, hogy „Nagyon szívesen!” De persze a pár nem válaszolt, valószínűleg egy mukkot se értettek a vezető szavaiból. Ezen feltételezem, berágott a sofőr, mert nem nyitotta ki az ajtót, amikor le akart szállni a család. Szerintem az ilyen nüanszok miatt nem tartanak már miket annak a híres vendégszerető országnak, aminek régen. Mamának ízlett a főztöm, ez egy ilyen jó szakácstól bók a köbön. Nekem vhogy akkor már nem esett jól a kaja, Mama örült is, hogy elindultam a vékonyodás útján. :D Kikísértem a buszhoz, majd még beszéltünk egy kicsit telefonon, de amire hazaértem, már minden bajom volt, égett a szemem és fájt a fejem. Azt hittem, megéreztem a frontot, de miután elkezdett tüzelni a homlokom és rázott a hideg, gyanítottam, hogy vmi más történik. Így lőttek a délutáni terveimnek, hogy felfedezzek egy ABC-t a közelben (jó, igazából van egy kisbolt közvetlenül a ház mellett, de nem túl olcsó) és hogy találkozzak Zsuzsi tudós barátnőmmel. Zsuzsi nagyon menő, tényleg tudósként dolgozik, büszke vagyok rá! Valójában vasárnap délutánig mást se csináltam, csak fetrengtem. Ilyen ez az üszök.