Aluljáró és étterem

Ha választanotok lehetne, hol dolgoznátok szívesebben? Egy aluljáróban vagy egy étteremben? Derült égből villámcsapásként tegnap mindkettőt megtapasztalhattam. Délelőtt telefonálgattam egy sort expressz.hu-s álláshirdetések után érdeklődve. Találtam egy 1000Ft/órás szórólapozást, a férfi mondta, hogy fél 2-kor kéne találkozni az Örsön, csoportos megbeszélés lesz. A csoportot egy lány és én alkottuk (meg Tomi, aki elkísért engem). Egy modellügynökség promotálásáról lett volna szó az Örs vezér téri aluljáróban, a célközönség a 16-28 éves lányok/nők. A koma mondta is, hogy akkor most 2 órás próbaosztogatás lenne 500Ft-os órabérért. Hát jó. Tomi addig felszívódott az Árkádban, én pedig sokkoltam a pesti népet. Ugyanis akik erre járnak (két éve volt szerencsém megtapasztalni az örsi aluljárót, amikor Nusinál laktam és nap mint nap ott keltem át), mindig szórólapdömpinget kapnak. Az aluljáróban is kialakul egyfajta társadalmi rétegződés. Vannak, akik annyira pestiek, hogy rád se néznek, mint csóró kis szórólaposztogatóra. Ők az immunisok. Vannak, akik már rád néznek, de udvariasan elutasítanak. Ők a még nem belefáradtak, de gyakorlottak. A diákseregnél vannak a menők, akik nem veszik el, hiszen ez CIKI. De vannak, akik elveszik, mert tudják, hogy te is egy diák vagy és most ez a feladatod. Ők egyfajta segítők. Sőt, ez a csoport nem csak a diákseregben lelhető fel. Korosztályra, nemre, etnikumra sem lehet őket bekategorizálni. Bácsik, nénik, nők jöttek oda és kértek papírt, értitek, KÉRTEK, mert tudják, hogy el kell osszam az összeset. Szóval irtó jófejek. Volt két cuki kis diákfiú, az egyik felajánlotta, hogy az email címemet is ráírhatnám, de közöltem szegénnyel, hogy öreg vagyok hozzá. Ami valójában igaz is volt, mert éretlen 16 évesnek nézett ki. Pedig tudom, gally. (gally-elméletem röviden: a fiatal fiúk olyanok, mint a gallyak. Még nem ágak, már nem hajtások, a pont jól hajlítható, nem eltörő gallyak.) Itt azért újfent szembesültem azzal, hogy telik az idő. De azzal is, hogy még mindig nem nézek ki 22-nek.:) Pajtultam az aluljáróban Fedél Nélkült áruló hajléktalannal is, aki kedves volt, érdeklődött, hogy mit osztogatok meg hogy hogy haladok vele. Mesélte, hogy ő szendvicsemberezik is (tudjátok, tábla az emberen elöl-hátul) az újságárulás mellett, másképp nem lehet túlélni. Miután letelt a két órám, a férfi kifizetett és tájékoztatott, hogy majd hívnak, ha mi voltunk a legjobb osztogatók, de még vannak próbaemberek. Kíváncsi vagyok, hogy ez mennyire átb*szás, hiszen bármeddig mehet a próbaosztogatás 500-ért. Betértünk Tomival az Árkádba nézelődni, amikor hívott Nusi. Épp az Örsön járt, így találkoztunk, és megkért, hogy menjek el helyette este dolgozni. Nyilván szívesen mentem, kell a pénz. Na de ez a munka! Ezt kapjátok ki: egy étteremben kell ülni vendégcsalogatónak, és ENNYI. Kicsit hitetlenkedtem, hogy ez hogy lehet, de ilyen tényleg van. Az Andrássy úton található ez az étterem, francia tulaj kezében van. Francia… ott zsüzsögtek mellettem, halálosan szerelmes lettem újra a franciába. Nem értem, hogy hagyhattam kialudni ezt az égő vágyat a nyelv iránt, egy idióta vagyok. Gyönyörű, imádom, örök szerelem. Már-már elkezdtek hiányozni a subjonctif-ok, participe passé-k és a bonyolultnál bonyolultabb igeidők és nyelvtani szerkezetek. Mert ez a nyelv egy kihívás. Nem nehéz megtanulni, de hogy az apró kis nüanszokat helyesen használd, ahhoz már gondolkodni kell. És alárendelni magadat a nyelvnek, hogy hagyd, hogy átigyon és beléd olvadjon az utolsó kis porcikádig. Onnan nincs menekvés, örök szerelem lesz és nem tudod kiirtani. Miután tegnap újra láttam hús-vér franciát, fellobbant bennem újra a régi vágy, hogy elköltözzek Franciaországba és megmártózzam a kultúrájukban. A tulaj tipikus francia. Nem szeretek sztereotipizálni (bár sokat szoktam), de ha létezik a franciáknak tipikus példánya, ő az. Hátrafésült, fekete hajú, barna szemű, markáns arcvonású magas férfi. Fekete garbót és zakót viselt, mindezt lazán, de sikkesen. Leült egy fa asztal mellé és vörösbort iszogatott. Na? Megvan a kép? Mintha nem is Budapesten lettem volna. Az étterem a francia vidék hangulatát árasztotta. Na de a munka. Megérkeztem, kiszúrtam egy csajt, aki egyedül ült kinn a teraszon, gondoltam, ő hostess. Nem tévedtem, útbaigazítást kértem tőle, mit tegyek. Majd a pincércsaj közölte, hogy nyugodtan üljek le, mit kérek? Szóval nem volt egy megerőltető feladat. Elszürcsöltünk óránként vmit és beszélgettünk. A lány, akit kiszúrtam, egy tündér volt. Rea névre hallgat, 20 éves orvostanhallgató. Mindketten felszerelkeztünk könyvvel, hiszen három és fél órát kellett ülnünk az étteremben, de elő sem kerültek, mert annyira jót beszélgettünk. Igazából talán ki is jelenthetem, hogy összebarátkoztunk, számot, email címet cseréltünk. Teljesen feldobott ez a találkozás, majd a pénz is a tárcámban. Tomi értem jött, beszélgettünk, bevásároltunk a Teszkóban.
De mi van ma??? Ani szülinapjaaaaaaa! BOLDOG SZÜLINAPOT, ANIIII! Ma ebédidőben jön Ani és Méri, főzünk paprikás krumplit. Meg beterveztem egy meglepi sütit, remélem nem rontom el. Au revoir, mes amis!
Notre Dame-i toronyőrből a kedvenc zeném franciául