Édes-sós könnyek és rengeteg kutyus

Gyorsan elrepült a múlt hét. Az idő hajlamos arra, hogy különös, kiszámíthatatlan sebességgel suhanjon el mellettem. Néha suhanok vele, de van, hogy lemaradok egy kicsit. Nem tudtam hazamenni hétvégén, a bukszám gátat szabott a kolbászfesztiválnak és a csajos hétvégének, ehelyett Tomival kirándultunk- nem messze, két utcával lejjebb a Hősök terére és a Városligetbe. Megcsodáltuk a szobrokat, ellenőriztük egy kisfiú állítását, miszerint Mátyást könnyű felismerni, mert hátulról egyedül neki van haja. És tényleg. A Városligetbe is beköszöntött az ősz, elkezdtek öregedni a levelek, a már renyhe napsütésben lassan hullottak a föld felé. Gázoltunk az avarban, örültünk a kutyusoknak, a fáknak, és hogy létezik olyan hely, mint Vakok kertje. És reméltük, hogy sok jó illatú virágot ültettek a kertbe. Utána sétáltunk még egy nagyot a Városligeti úton, ott is örültünk a szép házaknak, a fáknak és a kutyusoknak. Láttunk egy kis, fehér négylábút, aki az első két lábán ment vagy 4 lépést!!! Nyilván ez tette fel a koronát a napra. :)
Vasárnap elzötyögtem Jászfényszaruba. Anya és Ági nem sokkal előttem értek oda, már rég nem láttam őket sem. Most volt az első nagy családi ebéd (Mama, Anya, Ági, keresztszülők és uncsik) Papa halála óta, hááát, elég érdekes hangulatban telt. Azt hiszem, már sose lesz olyan, mint régen volt. (Közhely, de igaz.)
Történt egy érdekes, vicces, de nagyon megható történet tegnap. Négyen ballagtunk a temetőbe, amikor a lábaink között megjelent egy szőrös kis jószág. Majdnem egyszerre döbbentünk rá, hogy ez Mamáék kutyusa, Vacak! Meglógott a kertből a kis disznó. Már közel voltunk a temetőhöz, távol Mamáék házától, töprengtünk, mi legyen a kutyussal. Amúgy látni kellett volna, milyen büszkén-boldogan csóválta a farkát, hogy megtalált minket. Egyszerűen nem lehetett rá haragudni. Szerencsére a ruhámról le lehetett szedni az övet, így pórázra tudtuk fogni Vacakot. Sose sétáltattuk, igazi falusi kerti kutya, de elég tisztességes módon kapkodta a tappancsait mellettünk. A temetőig normálisan eljött, de utána nyüszített, amiért tovább akartunk menni. Kint maradtam az ebbel, sikerült továbbjutnunk, de nem a megszokottan viselkedett Vaci. Később cseréltünk Ágival, ő maradt kinn. A kutya hihetetlen módon rádöbbentett Papa hiányára. Nagyon közel álltak egymáshoz. És ez a kis meglógós szőrcsomó most elindult, hogy megkeresse a gazdáját.

Ma hajnalban jöttem vissza Tomcsihoz Pestre. Ez a fiú egy tündér. Reggel kijött elém, aztán persze visszaaludt egy picit. Tegnap elhintette, hogy ma meglep vmivel. Persze emiatt tegnap óta rág a kíváncsiság.:P Múlt héten (vagy már két hete is?) beszélgettünk könyvekről. Megemlítettem, hogy fiatalkoromban kaptam Mamától egy könyvet, a Zsóry strandon vette. Egyszer kölcsönadtam egy barátnőmnek és elhagyta. Azóta már milliószor kerestem, de nem találtam sehol. A címére emlékeztem már csak. Innen azt hiszem könnyű kitalálni, mitől lepődtem meg ma annyira...:) A szatyorban megláttam a pink színű (milyen más) téglát, már potyogtak a könnyeim. És tényleg a Szédült Las Vegas volt, tini bibliám, poénjaim melegágya. Nem gondoltam volna, hogy megjegyzi Tomi a címét, hát még ezt... alig bírtam lenyelni az édes könnyeket. Azóta persze újra nekifogtam, de azért néha leteszem a pink bibliámat:)
Este Kaláccsal sétáltattuk a gyönyörű menhelyi szerzeményét, Egont. Meghatározhatatlan fajtájú kutyus, gyönyörű, puha szőre van, kis fehér pamacs. Végtelen barátságos, értelmes, elrabolta a szívünket. Az agyamat meg lassan az álommanók rabolják el, így elteszem magam holnapra.